CSEPPEKBEN A CSEND
csepp-csepp-cseppecskék
érkeznek a vándorfecskék
tíz óra tíz - mennyi víz
s benne egy ismeretlen "jóbarát"
jóbarát - nem ismerem: de jött
dolgozik a bőröm mögött
mennyi szorgos, mennyi mafla sejt
köztük mennyi, mennyi selejt
és két tört kromoszóma, mely nem felejt
-
csepp-csepp, cseperedik bennem
ami voltam s amivé kell lennem
ami lesz, bizony meglehet
azzá lesz, ami még lehet -
de itt és most már szabadon, épen
ámulok éppen e cseppnyi mindenségen
-
élet gyűrte arcok ikonosztáza, kékben
rianások a robbanó tükörjégen
ellenfényben, metsző ellenfényben
két keretezett képen: az ablakon benéző égen
az ágak lassan mozduló rács-szerkezete
remegő lélegzete, hullámzása a térben
utoljára a lecsorgó vér bíbora-rózsaszínje -
fekszem kristály-csepp ragyogásban
lüktetve egy égő látomásban
-
"sárgájuk és feketéjük egymásba fonódik
ölik és ölelik egymást gyönyör és halál nélkül
egymásba kapaszkodva küzdenek
egy cseppet olyan ez, mint egy animáció
meséltem már a tigrisekről?"
-
aztán már csak a madarak, az apró lények
a magokból áradó szikrázó fények: egy újfajta rend
végül a csend - csepp, csepp, cseppekben a csend.
